Lombikkülföldön logo
lombikkulfoldon.huMeddőségi kezelések külföldi magánkórházakban

Hírességek, akiknek lombikkal sikerült teherbe esniük

courtney_cox3.jpg

Hat évig küzdött az anyaságért az egykori modell, Kapócs Zsóka, Debreceni Zitáék a 10. lombikon mentek keresztül, mire megszületett második gyermekük. Korábban hat éven át kilencszer próbálkoztak sikertelenül. A fitneszedző Béres Alexandra pedig elsőként beszélt nyíltan a lombikprogram lehetőségéről és egyben nehézségeiről.

Béres Alexandra mindkét lánya, Panna és Flóra is lombik által fogant, mindkét babát több éves várakozás előzött meg. „Az első szülésemkor mindent egy kisebb csodaként éltem meg, valójában azt sem tudtam, mire készülök. Ma sokkal kevésbé vagyok szorongó. A lombikprogram alatt hormonkezelésen kellett átesnem. Ahogy engedélyezték újra a mozgást, megszűnt a sport hiányából fakadó feszültség is. Odafigyelek az étkezésemre, szerencsére nincs hányingerem  – fogalmazott Alexandra, aki érzéstelenítést sem kért, ám szűk csípője miatt komoly fájdalmakat élt át, és 12 órán át elhúzódott a vajúdás Pannával.

Debreceni Zitáék a 10. lombikon mentek keresztül, mire megszületett második gyermekük, Máté. A modellnek volt egy spontán vetélése a 10. héten, amit hatalmas traumaként élt meg. Korábban hat éven át kilencszer próbálkoztak sikertelenül lombikbeültetéssel, mire a tizedik sikerült, és megszülethetett Gianfranco. „Nehéz volt megélni a tragédiát. Hazafelé a kórházból a férjem rám nézett, majd azt mondta, hihetetlen, hogy neked semmit nem adnak könnyen, tényleg mindenért meg kell küzdened az életben” – emlékezett Zita.

Ördög Nóra és Nánási Pál első gyermeke, Mici lombikprogram segítségével látta meg a napvilágot, a műsorvezetőnő elárulta, hogy három és fél éven át hiába várta a gyermekáldást, ezért speciális orvosi segítséget kértek. „Tudom, milyen érzés, amikor csak magadban tudod keresni a hibát, mert az orvos azt mondja, tulajdonképpen nincs szervi oka a sikertelenségnek. Tudom, milyen az, amikor eluralkodik az ősi félelem: mi van, ha nem is lehet gyerekem? – osztotta meg gondolatait blogjában.

Valkó Eszter és párja öt éven keresztül próbálkozott, és végül a 45. születésnapja előtt ne sokkal született meg gyermekük. „Amikor sikerült az utolsó program, amibe belevágtunk, az leírhatatlan érzés. Ezt csak az tudja átélni, aki végigment rajta. Tudtam, hogy mindent meg fogok tenni a baba egészségéért, izgultam minden vizsgálat előtt, hogy minden rendben legyen.”

Kapócs Zsókának 6 év küzdelem után sikerült az 5. lombikprogram. Kisfiúk született, Borisz. „Amikor elmentem az orvoshoz, kiderült, hogy endometriózisom van”. A sikeres operáció után azt gondolta, hogy könnyebben mennek majd a dolgok, de csak ezután kezdődött a neheze. Újabb műtétek és négy sikertelen lombikprogram következett. Összesen hat éven át küzdött az anyaságért. „Amikor megismertem a jelenlegi páromat, és magánklinikát váltottam, egyszer csak sikerült tíz petesejtet adnom. Nem is akartam elhinni, hogy végre sikerült” – mondta a színésznő.

Kasza Tibi és felesége, Andrea első és második gyermeke is orvosi segítséggel fogant meg, bár a fiatal anyuka korábban azt nyilatkozta, hogy nem vállalná be újra, mert a hormonkezelés nagyon megviselte a szervezetét. Mivel évek óta tartó próbálkozásuk ellenére sem jött össze a baba.

Sági Szilárd és kedvese is úgy döntött, hogy belevágnak a lombikprogramba, mert elhatározták, hogy mindent, de tényleg mindent megtesznek egy gyermekért. „Túl vagyunk már néhány inszemináción, és találtunk egy klinikát, ahol a lelki felkészülésben is rengeteget segítenek, ráadásul olyan plusz vizsgálatok, vérvételek is bekerültek a programba, amit eddig sehol sem csináltak”.

Lombikprogramban a külföldi sztárok

36 éves volt Brooke Shields amerikai modell, színésznő, amikor mesterséges megtermékenyítéssel várandós lett. A lombikprogram során a hetedik próbálkozás volt sikeres, ami után megszületett a kislánya, Rowan. Courteney Cox amerikai színésznő saját bevallása szerint minden alkalommal könnyedén megfogant, mégis sorra veszítette el a babáit, mert a vérében egy ritka ellenanyag akadályozta meg a terhességek sikeres kihordását. Kislánya a harmadik lombik próbálkozásból született. Marcia Cross amerikai színésznőnek több évnyi küzdelem után végül lombikkal sikerültek ikerlányai, Eden és Savannah. Az ausztrál énekesnő, Natalie Imbruglia már hosszú ideje szeretet volna kisbabát, majd egy kisfiúnak adott életet. „Hálás vagyok, amiért a lombikprogram és a spermadonor segítségével valóra vált az álmom, izgatottan készülök az új kalandra” – nyilatkozta.

És akiknek nem sikerült...

Jennifer Aniston mesterséges megtermékenyítéssel is próbálkozott annak érdekében, hogy gyermeke lehessen. „Próbáltam teherbe esni. Ez egy kihívásokkal teli út volt számomra. Mesterséges megtermékenyítésen is voltam, kínai teákat ittam, mindent megtettem. Bármit megadtam volna azért, hogy valaki azt mondta volna, tegyek magamnak egy szívességet és fagyasszam le a petesejtjeimet. Akkor nem gondoltam erre” – vélekedett a színésznő.

Pataki Zita tíz sikertelen lombik után végül lemondott arról, hogy valaha is anyuka lehessen. „A legnagyobb vágyamat engedtem el – nyilatkozta a műsorvezető, aki ismeretterjesztő sorozatot indított „Meddőnek nyilvánítva” címmel, amellyel a hasonló problémákkal küzdő pároknak szeretne segíteni. Amikor a tizedik próbálkozás is sikertelen volt, gyerekért küzdő pároknak készítettek sorozatot, rengeteg szakembert megismerve. Így derült ki, mi is volt a probléma: a tíz lombik eljárás leterhelte a szervezetét, 8 kilót hízott, majd ugyanennyit le is adott, valamint endometriózist állapítottak meg nála, ráadásul hisztaminérzékenységben és reverz T3 szindrómában szenved.

 

share-ico

Megosztás

fb-icoFacebookemail-ico

Másolás vágólapra

Vágólapra másolva!